Mit ront el a civilizáció? Nyomtatás

A civilizáció ugyan felettébb kényelmessé tette az életet, de ennek megvannak az árnyoldalai is. Ülő életmódot folytat per def. az, aki nem hordja a saját súlyát a saját lábán legalább napi 8 órában. Azaz jóformán mindenki, ahogy kikerül az óvodából. Az emberi test azonban nem ülő életmódra van optimalizálva, és az ahhoz történő kényszerű alkalmazkodás rengeteg mozgásszervi problémát, mozgásminta-torzulást, rossz tartást, ízületi fájdalmat von maga után.

Nézzünk meg ezekből egy párat, csak érintőlegesen.

Szóval ülünk egész nap. Behajlított lábbal, görbe háttal. Kagylóülés a kocsiban, ’ergonomikus’ szék az irodában, öblös fotel otthon.

Tipikus a medence előre borulása, a csípő bekötése, és ezzel az alsó hát túlterhelődése. A hasizom meggyengül, a farizom amnéziás. Hogyan is dolgozhatna, ha egész nap rajta ülünk? Ezt nevezte Janda professzor alsó kereszt-szindrómának. Ezt egyébként könnyen letesztelheted magadon is, bár ehhez sajnos fel kell állnod :) A csípőcsontod elülső-felső tövisét viszonylag könnyen megtalálod (nagy, kiálló csont), és egy kis munkával a medencéd hátsó peremét is ki tudod tapogatni oldalt, a gerincedtől kicsit kijjebb. Ha a két pontot egy vonallal összekötöd, annak a vonalnak vízszintesnek kellene lennie...

Hasonlóan gyakori a fej előretoltsága, a vállak előreesése, a felső hát izomzatának meggyengülése a háti gerinc bekötése, sőt meggörbülése (Janda-féle felső kereszt-szindróma). Egyfajta keselyű-tartás. Hiszen mindaz, amit csinálunk, előttünk van. Iróasztal, monitor, kormány... Már az autó-hifit is a kormányról irányítjuk, nehogy oldalra kelljen nyúlni 30 centit.

Nézz le a lábadra. Amikor állsz, jó eséllyel kifelé fordul a lábfejed, de a combod befelé dől (igen rossz hír a térdednek), ha elkezdesz teli talppal leguggolni. Nem mintha le tudnál. Úgy érzed, hátraesel. Az „okoscipőktől” (nodepláne magassarkútól) beköt a lábfejed és a bokád is, a meggyengült hátizomzat pedig képtelen ellensúlyozni... Az egy lábon állást meg már ne is említsük.

A lúdtalp is sokszor nem más, mint a talpboltozat „összeomlása” a súlyod alatt. Nem elég erős ahhoz, hogy megtartson, amikor állsz vagy jársz. Ha többnyire ülsz, mikor lenne alkalma felerősödni a feladathoz?

És nem, ezeknek nem kellene így lennie. Kétéves korodban még nem voltak ilyen problémáid.

Az, hogy valami gyakori, max átlagossá teszi mindezt, de nem természetessé.

És igaz, a civilizációt nem lehet elkerülni, de a fenti következmények ellen lehet tenni.

A nálunk folyó edzéseken tekintettel vagyunk arra, hogy a hozzánk érkezők nagy (túlnyomó) része ilyen és hasonló problémákat hoz magával, még azok is, akik egyébként aktívan - akár versenyszerűen - sportolnak. Nem csak az erőfejlesztés alapjait, kettlebell-technikákat vagy sajátsúlyos gyakorlatokat fogsz megtanulni, hanem tartásjavító, korrektív, "gyógytorna"-gyakorlatokat is. De ne ijedj meg, ebből edzés közben nem sokat fogsz észrevenni, nem is fogod tudni, melyik mi, csak hogy mindig kellőképpen elfáradsz és meglepően gyorsan fejlődsz :

A Z-Health és az FMS kifejezetten a mozgásmintáid torzulásait térképezik fel és igyekeznek visszaállítani azt a helyes működést, ami kicsi korodban még megvolt, csak épp időközben leszoktál róla és már el is felejtetted.

A StrongFirst (régebben RKC) rendszere pedig gondoskodik arról, hogy az edzés a minőségi mozgásra alapuljon, azt erősítse és így ellensúlyozza a  káros hatásokat.