Strandfigura-verseny 2013 Nyomtatás

Tavasszal, kísérleti jelleggel megrendeztük a Kettlebell Debrecen első "Strandfigura" átváltozási versenyét. A projektnek nagy sikere volt tanítványaink körében, az eredmények pedig magukért beszélnek :)

Június 23-án éjfélig lehetett szavazni, melyik induló nyerje a heti limit nélküli negyedéves KBDB-bérletet, néhány előtte-utána-fotót pedig a Galériába is feltöltöttünk.

A verseny 10 héten át tartott, a legtöbben a fölös zsírtól akartak megszabadulni, de volt olyan is, aki inkább izmosodni vágyott.

A verseny kezdete előtt...

 

- megmértük a versenyzők súlyát, izom- és testzsírszázalékát, valamint a testkerületet több ponton;

- előtte-fotókat készítettünk;

- táplálkozási szokásaik, életmódbeli lehetőségeik alapján kiválasztottuk a hozzájuk leginkább illő diétát;

- mozgásminőségük, technikai tudásuk, erőszintjük, az időbeli korlátok és persze a cél figyelembe vételével kiválasztottuk a leginkább nekik való edzésprogramot, amely esetenként tartalmazott otthon végezhető, eszközt nem igénylő edzéseket is.

A verseny során...

- mindenki étkezési és edzésnaplót vezetett,

- rendszeresen nyilvántartottuk a testsúly, izomtömeg, zsírtömeg ill. a testkerület változásait;

- az edzők folyamatosan összevetették ezeket és segítettek a finomhangolásban.

A verseny végén...

- rögzítettük az utána-értékeket és kiszámoltuk az egyes paraméterekben bekövetkezett változásokat;

- elkészítettük az utána-fotókat és az előtte-utána-montázsokat;

- Facebook oldalunkon szavazást indítottunk;

- és persze a hogyan-továbbról sem feledkeztünk meg :)

Összességében úgy érzem, rengeteget tanultunk mindannyian, edzők és résztvevők egyaránt, az emberi test működéséről, a változás szabályszerűségeiről, okosabban, több felelősséggel állunk az életmód, edzés, táplálkozás kérdéseihez.

A tapasztalatokról Facebook oldalunkon sok "morzsát" szórtam el, ezeket összegyűjtöttük egy helyre, ide.

A verseny - és főleg a résztvevők, akiknek ezúton is gratulál az egész KBDB team :) - sikere és a nagy érdeklődés alapján azt hiszem, lesz még folytatás! És a tanulságok figyelembe vételével - mert olyanok is voltak ám, főleg szervezési-adminisztrációs téren :) - még jobb eredményeket érhetünk majd el.

Ha te is szívesen részt vennél, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. és csatlakozz hozzánk mielőbb: haladóként bármikor, az Órarendben található időpontok bármelyikén, kezdőként pedig a következő kezdő csoportban!